Családi történetek 6

Családomban létezik egy régi, izgalmas történet, mely apai dédapámról, Horváth

Mihályról szól, aki 1885-ben született Merseváton.

Dédapám 1914-ben érettségizett Győrben, majd jegyző gyakornok volt 1915

május 1-ig, amikor bevonult a 18. honvéd gyalogezredhez.

A tiszti iskola elvégzése után mindjárt a harctérre vezényelték. Az orosz

fronton harcolt, amikor 1916-ban súlyos haslövést és szúrt sebet kapott egy

járőrszolgálat során, az orosz, hogy biztos legyen a dolgában még át is szúrta a

hasát. Egy arra járó civil észrevette, hogy lélegzik és beszállították a kórházba.

Még lábadozott, amikor egyszer a szobájába látogató érkezett: egy orosz katona,

tele kitüntetésekkel, és letett az éjjeli szekrényére egy kis csomagot (vodkát és cigarettát.)

Dédapám szobatársa (akivel németül tudott beszélni) felvilágosította, hogy

látogatóját aznap tüntették ki, hogy elfogta dédapámat. Megtudta, hogy ebben a

kórházban fekszik és hálából hozta neki az ajándékot.

Dédapám, gyógyulását követően hadifogságba került Szibériába. Itt kitanulta

a cipész mesterséget, ami a menekülésében a fogalakozása is volt. Többször is

megpróbált elszökni, de nem sikerült.

Végül, amikor annyi megpróbáltatás után Szentpétervárra ért és felszállt egy

Európába tartó hajóra, a hajó elsüllyedt és odaveszett a kedves cipős doboza,

benne dédapám naplójával. De őt a szerencséje továbbra sem hagyta el, és végül

valahogy Lengyelországon keresztül került haza 1920-ban.

Dédapám, mint zászlós szerelt le, és I.-II. ezüst vitézségi éremmel tüntették ki.

Édesapám mesélte, hogy gyerekként sokszor hallották szegény dédapámat,

mikor álmában vezényelt, harcolt és oroszul kiabált.

Dédapám nagymamámnak és testvéreinek sokat mesélt, de sajnos nem tudtak

mindent megjegyezni, és mivel hivatalos forrásaim is ők és az általuk elmondott

történetek, így a helyek és évszámok terén kissé hiányossá vált a történet.

Ennyi maradt dédapám után, ez a csodálatos és izgalmas történet.

Szerdahelyi Bori

Segítettek: Mester Beni & Wächter Vanda